Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kiadóról

Az Areión Kulturális Közhasznú Egyesület 2008. tavaszán alakult, a Csongrád Megyei Bíróság Pk.60/035/2008/4 számú határozata értelmében közhasznú szervezet, amelyet a fenti rendelet alapján 2495. sorszám alatt vettek nyilvántartásba. Az Egyesület sokoldalú tevékenységet folytat; tagjai között van író, egyetemi tanár, néprajzkutató, fafaragó, képzőművész, fordító stb. Az Egyesület elsősorban irodalmi, művészeti, néprajzi, közművelődési programok, események, rendezvények, kiállítások szervezésével és koordinálásával; könyvek, periodikumok kiadásával és terjesztésével; táborok szervezésével; ismeretterjesztéssel; iskolarendszeren kívüli oktatással; tudományos kutatással foglalkozik.
   A szervezet az elmúlt esztendőkben támogatta többek között a Móra Ferenc Népszínház Közhasznú Egyesület egyes bemutatóit, határon túli turnéit, több könyv megjelentetéséhez nyújtott segítséget, valamint számos irodalmi, művészeti, kulturális eseményt és rendezvénysorozatot szervezett és valósított meg, főként a Katolikus Ifjúsági Alapítvánnyal, illetőleg a Millenniumi Kávéházzal közösen.